Szuperkönnyű laptopokkal támad a Samsung

Már az év végén bemutatta a 2017-re szánt Notebook 9 személyi számítógépeit a Samsung, a társaság az új modelleknél egyértelműen a hordozhatóságra helyezte a hangsúlyt.

A 15 hüvelykes kijelzővel ellátott változat kevesebb mint egy kilogrammot nyom, ami azt jelenti, hogy az előző verzióhoz képest mintegy negyedével sikerült csökkenteni a súlyát, és alig nehezebb, mint a 12 hüvelykes MacBook. A 13-as kijelzővel készült legújabb generációs Notebook 9 a maga 816 grammos súlyával a lényegesen kisebb 2 az 1-ben táblagépek mezőnyében sem vallana szégyent.

Adódik a kérdés, hogy a súlycsökkentés mennyire ment a teljesítmény rovására. Nos, a 13 hüvelykes kijelzővel készült modell Core i5-ös és Core i7-es processzorokkal lesz kapható, viszont az eddig megjelent beszámolók szerint ebbe akár 16 gigabájtos RAM is kerülhet, ami így együtt átlagosan munkavégzésre már igencsak erős kombinációnak tűnik. A nagy változat az Intel legújabb Kaby Lake processzorát kapta, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ez milyen teljesítményre képes, hiszen a chipgyártó a tervek szerint a januári CES-en (Consumer Electronics Show) árulja majd el a részleteket.

 

A szakértők előzetesen azzal számolnak, hogy az előző generációhoz képest 5-15 százalékos teljesítménynövekedés jöhet majd az új chipekkel. A tárolási kapacitás kapcsán egyelőre annyit lehet tudni, hogy SSD-s tárhely kerül valamennyi modellbe, a legnagyobb 256 gigabyte-os lesz majd. Ez csak munkára, dokumentumok, prezentációk tárolására ugyan elegendőnek tűnik, ám, ha már említettük a MacBookot, itt érdemes megjegyezni, hogy annál az ősszel bemutatott új szériában 512 gigabyte-os változat is szerepel. A tárolási kapacitás ugyanakkor micro SD-kártyával bővíthető. Két 3.0-s és a C típusú USB-porton keresztül lehet egyéb eszközöket csatlakoztatni az új Notebook 9-esekhez, és HDMI-bemenet is rendelkezésre áll.

A könnyűségre való törekvésből adódik az egyik olyan tényező, amelyben elmaradnak riválisaiktól az új széria készülékei. Túl nagy akkumulátor nem kerülhetett az eszközökbe, így egy feltöltéssel nagyjából 7 órát bírnak a laptopok, igaz, az USB-C-porton keresztül 80 perc alatt teljesen feltölthetők.

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én